Jó sok idő eltelt az utolsó posztom óta. Utolsó bejelentkezésem a vizsgaidőszak közepén volt, azóta már több hete tart a nyári szünet. Sajnos a vizsgaidőszak nem úgy alakult ahogy szerettem volna. Mindössze két tárgyam lett meg, ami komolyan elgondolkoztatott hogyan tovább. Végül eldöntöttem, hogy ha még egyszer szerencsém lesz és nem tesznek át fizetősre akkor a következő félévtől nagyon rákapcsolok és mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb lediplomázzak mostantól ez az elsődleges célom. A foci is zűrös. Az előző csapatomnál lejárt a szerződésem. Van másik két csapat ami szóba jöhet. Az egyikben nagyon számítanának rám csak az vele a baj, hogy a másik csapat magasabb osztályba van, több lenne a fizetés is és abban jobban érezném magam. Úgy érzem, hogy a tudásom azon a szinten van és nem akarom lejjebb adni. Viszont ebbe a csapatba még nem derült ki pontosan hogy kellek-e egyáltalán, de az edző azt ígérte, hogy a héten választ ad, hogy leigazolnak-e. Ha nem akkor marad az alacsonyabb osztályban lévő csapat. Na lapozzunk... Jövőhéten nyaralás a haverokkal. Vagyis remélem, hogy összejön, mert már lemondták egy páran de még így is vagyunk elegen ahhoz, hogy egy jó bulit csapjunk.
Haladás
2014.06.09. 13:29 :: d3ad
Úgy érzem jól haladok a vizsgára való felkészüléssel. Tegnap eljutottam arra a szintre, hogy egy feladaton kívül már mindegyikről van elég sok fogalmam. Egy feladatra se a példatárba se az órán megoldott feladatok között nem találok megoldást. Ha a többi feladatot jól megtudom csinálni, akkor nem is lesz olyan nagy probléma. Ebből a tárgyból, sőt lassan már egyikből se célom a jó jegy megszerzése, szimplán "csak legyen meg a kettes és haladjunk tovább" filozófia szerint végzem az egyetemet, ami a jövőre nézve nem túl biztató. Azért lássuk be elég nehéz úgy tanulni, hogy odakint 30 fok van, a haverjaim strandolnak meg ide-oda járkálnak, én meg üljek itthon a gép előtt és gyakoroljak. Ez azért elég nehéz feladat, főleg ha figyelembe vesszük a tényt, hogy hiperaktív vagyok. Ha ezt kell a sikerhez akkor kibírom nincs mese. Majd vége lesz ennek is, mint ahogy egyszer minden véget ér és csak az fog számítani hogy milyen eredménnyel ért véget, ahhoz pedig, hogy később jó eredménnyel zárjam a vizsgaidőszakot és pár év múlva, majd az egyetemet is, ahhoz most kell szenvedni. Én vállaltam ezt, nekem kell végigcsinálni...
Szólj hozzá!
Címkék: blog tanulás egyetem szenvedés vizsga vizsgaidőszak szívás uni university egyetemi élet győzni jöttem de jó a kettes is a kettestől nincs szebb csak jobb jegy
Az elmulasztott vizsga
2014.06.08. 18:08 :: d3ad
Mivel legutoljára ebből a tárgyból a vizsgát el kellett halasztanom betegség miatt, ezért ma kezdtem el felkészülni a csütörtöki megmérettetésre. Már sokadjára veszem fel ebből a tárgyból a vizsgát remélem, hogy most sikerülni is fog. Próbálok minél többet tanulni és gyakorolni rá, mert nem buli, hogy már jó pár ezer forintomba benne van ez a tárgy, ami ráadásul még fontos is, mert erre épül azon tárgyak egyike, amik nélkül nem lehet szakosodni. Szóval már így is csúszok miatta nem lenne jó ha még ettől is többet csúsznék. Viszont valamiért most nagyon úgy érzem, hogy meglesz.
Nem könnyíti meg a dolgom, hogy mellette a sportot sem kellene elhanyagolni és persze a hétvégi buli most sem maradt ki. (Bár kimaradt volna.)
Szólj hozzá!
Címkék: tanulás egyetem szenvedés vizsga vizsgaidőszak uni university egyetemi élet győzni jöttem de jó a kettes is a kettestől nincs szebb csak jobb jegy
Holnaptól Analízis
2014.06.05. 22:21 :: d3ad
Kész! Elhatároztam, hogy holnaptól úgy fogok készülni mindennap az Analízis1 vizsgámra, hogy biztosan sikerüljön jövőhéten csütörtökön. Egyszerűen már muszáj, hogy sikerüljön. Inkább kihagyok egy -két bulit és tanulok amennyit csak tudok, de jelen pillanatban nem látok fontosabb dolgot, minthogy sikerüljön ez a vizsga. Két szempontból is jól jönne most ez. Egyrészt már negyedjére vettem fel a tárgyat és ideje lenne, hogy sikerüljön is, másrészt eddig egy vizsgám sikerült és kicsit megdobná az önbizalmam mint a catch ág a kivételt. Na tessék, már annyit tanultam az OOP-t, hogy lassan az agyamra megy és már mindenhol azt látom. Csak hát az a francos beugró... Egyébként az analízis is a beugró miatt nem lett meg az első három alkalommal. Még előző féléves tárgy, de sehogy sem sikerült összekaparni belőle egy kettest, remélem, hogy most majd több sikerem lesz már csak azért is, mert már így is csúsztam vele egy évet, aminek annyira azért nem örülök. Egyrészt ég a pofám, hogy nem fogom tudni időben befejezni a szakot másrészt igencsak zsebbe kell nyúlni az embernek ha túl sokat csúszik, de erre most gondolni sem szabad, csak arra, hogy jövőhéten csütörtök délben már egy olyan üzenet fogad majd neptunon, hogy tájékoztatjuk, hogy analízis kollokviumra kettes (minimum) lett beírva.
Szólj hozzá!
Megint bukás...
2014.06.05. 21:04 :: d3ad
A mai nap ismét vizsga volt. Nagyon sokat tanultam rá, mégse sikerült. A halálom ezek a beugrók. Tényleg szerintem nem lett volna olyan tétel, amiről ne tudtam volna beszélni annyit, hogy legalább egy kettest kapjak rá, de persze a beugrón sikerült elhasalni. Még jó, hogy átutalta az egyetem az ösztöndíjam, utalhatom is nekik vissza. Remélem, hogy harmadik alkalommal már azért meglesz.
A foci viszont a tanulmányaimmal ellentétesen remekül alakul. Holnap lesz az utolsó meccsünk, aminek igazi tétje már nincs mivel már így is bajnokok vagyunk. A meccs után éremátadás és egy kis bankett fog következni, ami jót fog tenni most a sok tanulás után, hogy kicsit újraindítsam magam és hogy legyen erőm felkészülni a többi vizsgára.
Szólj hozzá!
Vizsga előtti hajrá
2014.06.04. 23:21 :: d3ad
Még van egy éjszakám a vizsga előtt. Soha nem kávézok most mégis magamba erőltettem egyet, hátha ez ébren tart és még párszor át tudom rágni magam ezen a csodálatos anyagon. Nem is értem, hogy most is miért nem inkább azt tanulom. Neeem, inkább blogolok, hogy addig se tanuljak. Pedig komolyan érdekelnek engem ezek a dolgok, de ha az ember egy héten keresztül 0-24-be ezt tanulja akkor egy kicsit elmegy a kedve a végére. Szerencsére este a barátnőm segített és egy kicsit kikérdezett. Többé kevésbé ment minden, az utolsó két tétel már kicsit nyögve nyelős volt azt még mindenképp át akarom nézni. Talán még kétszer háromszor átolvasom az egész tételsort és reménykedek, hogy elég lesz legalább egy kettesre mindaz amit megtanultam. Más lehet, hogy nem elégedne meg ennyivel, de én azt mondom, hogy nincs annál jobb jegy csak szebb. Nem is húzom tovább az időt irány a tanulás, mert ahogy egy jó barátom szokta mondani amikor vizsgára készül és húzza az időt: "kezdjük el mert ebből nem élünk meg".
Szólj hozzá!
Címkék: blog poszt bemutatkozás tanulás program egyetem éjszaka programozás szenvedés vizsga vizsgaidőszak szívás uni university egyetemi élet éjszakai tanulás győzni jöttem de jó a kettes is a kettestől nincs szebb csak jobb jegy
Az első bejegyzés
2014.06.04. 13:13 :: d3ad
Kicsit furcsa, hogy pont a vizsgaidőszak kellős közepén találom ki, hogy blogot kellene írnom a szenvedéseimről. Talán úgy érzem , hogy azzal , hogy leírom, hogy mennek a tanulmányaim könnyebb lesz. Hát majd meglátjuk.
Egy pár szót rólam...
Első éves mérnökinformatikus hallgató vagyok. A blogot tekintve talán ez a leglényegesebb információ rólam. Természetesen tanulni "imádok", ezen kívül még szeretek sportolni és persze a bulikat se hagyjuk ki.
Jöjjön a tanulás...
Szerda van, 13 óra. Ebben a pillanatban ez nekem csak annyit mond, hogy még van egy fél napom és egy éjszakám arra, hogy felkészüljek a csütörtöki vizsgámra. Szerencsére időben elkezdtem tanulni és már csak két tételem van hátra. Talán azért is találtam ki, hogy most nekem blogot kell írnom, hogy addig se azt tanuljam, mivel nagyon lusta vagyok. Terveim szerint még a délután folyamán sikerül megtanulnom azt a két egyébként elég könnyűnek látszó tételt és az estém, illetve éjszakám már csak az ismétléssel fog elmenni. Ebben a pillanatban elég sok mindenre képes lennék azért, hogy sikerüljön a holnapi vizsgám. Fontos tárgy, az objektum orientált programozás alapjait vezeti be, amit jövőre felvált majd a már tényleges java-ban való komolyabb programok írása. Persze alap dolgokat már most megtudok csinálni benne és büszke programozónak érzem magam amikor egy - egy osztály sikeresen lefut, de lássuk be a közelében se vagyok még akár egy alapszintű programozónak sem. Remélem ez később változni fog és azt is, hogy nem csak fellángolás lesz ez a blog hanem szépen fogom tudni vezetni és nem hagyom abba ezután a poszt után.